Gasztronagyker

Fagylaltadagoló kanál

Ha fagyiról van szó, akkor adagolásához leginkább azt az érdekes, összenyomható kanalat használják, amit gyerekként mindenki irigyelt, mert biztosan jó játéknak látszott. Nos, ezek a legalkalmasabb eszközök a fagylalt gombócozására. Ezen kívül létezik még a lapátos módszer is, amit leginkább Olaszországban alkalmaznak, de nálunk kevésbé elterjedt. A fagylaltadagoló kanálnak megvan az a jó tulajdonsága, hogy könnyű vele a fagylaltért nyúlni, kimérni a megfelelő mennyiséget és nagyon könnyű szépen elhelyezni a tölcsérben vagy pedig a kehelyben.

Ezek a kanalak rozsdamentes anyagból készültek, így nem kell attól félni, hogy idővel használhatatlanná válnak. Különböző méretű fejjel és különböző kivitelezésű nyéllel kaphatók. Nem csupán gömb alakú fagyi gombócok, adagok kimérésére van lehetőség a fagylaltadagoló kanalakkal. Léteznek már négyszög, sőt, háromszög alakú fejjel ellátott adagolók is, melyek némi plusz különlegességet visznek a fagylaltozásba, bár a tölcséres megoldással nem annyira kompatibilisek, viszont jól mutatnak kehelyben, vagy sütemények mellett egy tányéron, esetleg gyümölcsök között. A fagylalt megfelelő adagolása egyrészt esztétikai, másrészt takarékossági és higiéniai okokból is fontos.