Borhűtő, ahol a minőségi nedűk laknak
A minőségi borfogyasztás egyetlen olyan étkezésből sem hiányozhat, amely megérdemli egy palack felbontását. Asztaltársaságtól, étkezéstől vagy alkalomtól függően akár többféle bort is érdemes megkóstolni, hiszen így még inkább kihozható az egyes fogások íze. Az étkezés élménye azonban nem csak azon múlik, hogy milyen fogás mellé mely borra esik a választás, hanem a szervírozás és a bor hőmérséklete is fontos tényezőnek számítanak. Egy túlságosan meleg, vagy sokáig szellőztetett borral akár el is rontható egy egyébként fenséges étel, így a hűtésre mindig ajánlott fokozottan ügyelni, akár borhűtő segítségével.
Borhűtő, a borok otthona
Sajnos csak kevesen rendelkezünk borospincével, mely már önmagában is gondoskodik a borok megfelelő hűtéséről. Hazánk neves borvidékein sorra járhatjuk a jobbnál-jobb pincészeteket, melyek kifejezetten szervezett borkóstolásokkal is várják a vendégeket. Olyan szálloda, étterem azonban már jóval kevesebb akad, ahol borospincében pihennek a mennyei nedűk, várva, hogy felszolgálják azokat. Ilyenkor jön jól a borhűtő, mely elhelyezhető a konyhában, vagy akár az étterem dísze is lehet. A gyártók ma már arra törekednek, hogy a borhűtő megjelenésében is tükrözze azt a színvonalat, melyet vendégként elvárunk egy-egy palacktól. Az exkluzív külső már önmagában sokat sejtet és arra irányítja a figyelmet, hogy itt bizony tényleg minőségi borkínálattal találkozhatunk. Ugyanakkor természetesen nem mehetünk el a borhűtő praktikussága mellett sem, hiszen nélküle nem lehetne a kívánt hőfokra hűteni a borokat.
A borválasztás szabályai
Számos olyan általános alapelv kering, melyeket laikusként már sokan ismernek a borválasztással kapcsolatban. Ezek közül az egyik az, hogy a fehér húsok mellé fehér bor, a vörösek mellé pedig vörös dukál. A gasztronómia világa azonban sokkal színesebb annál, mintsem ezt ennyire leegyszerűsíthetnénk. Nem véletlen, hogy az igazán profi sommelier mindig az étel egyedi karakterének megfelelően választ bort. Nem állja meg helyét teljesen az sem, hogy a hús színe alapján válasszunk bort, ugyanis a fűszerezésnek és a készítés módjának is kiemelt szerep jut. Könnyen lehet, hogy egy erőteljesen fűszerezett fehérhús tulajdonképpen elnyomná egy könnyű fehérbor ízét, s inkább passzol hozzá a vörösbor, vagy egy testesebb rosé. Persze arra is érdemes ügyelni, hogy a menüsor miként került összeállításra. Nem célszerű egy nehéz borral indítani az étkezést, ezt érdemes inkább a húsételek mellé tartogatni. Az előétel vagy a krémlevesek mellé a könnyed, friss borok illenek, a kifejezetten édes borok pedig a desszert kiváló kiegészítői lehetnek. Érdemes a borhűtő tartalmát is ennek megfelelően összeállítani, így biztosan minden fajtából lesz behűtve, hogy a borkínálás zavartalan lehessen.
Mindegy, hogy étteremben szeretnénk egy ízletes vacsorát elfogyasztani, esküvői menüről van szó, vagy hosszú hétvége, nyaralás alkalmával kóstolnánk meg a helyi borokat, a megfelelő hőmérséklet nélkülözhetetlen. Nem véletlen tehát, hogy a szolgáltatásukra valamit is adó éttermekben, vendéglátóhelyeken színvonalas borhűtő segítségével tárolják és tartják a megfelelő hőfokon a borokat. Erre nem csak nyáron érdemes ügyelni, hanem egész évben, hiszen a borfogyasztás évszaktól függetlenül a kulináris élvezetek szerves részét képezi. Hála a borhűtő fajták exkluzív megjelenésének, a praktikus berendezést nem kell takargatni, az bátran a konyha, vagy akár a vendégtér dísze is lehet.