Kell-e egy háztartásba szeletelőgép?
A szeletelőgép intézményét legtöbben csak a boltok húspultjából ismerjük. Ami természetes is, hiszen egy család csak a legritkább esetben vásárol szeletelőgépet azért, hogy a napi szalámimennyiségét felszelje.
Talán sokan emlékszünk még arra, amikor bementünk a boltba, s kértünk 10 deka parizert, az eladó pedig fogta a rudat, és késsel felszelte a kért szalámit. Ha ügyes elad volt, akkor viszonylag szép vékonyra tudta szelni, de egy tanuló, vagy a kevésbé ügyes kiszolgáló jó vastag szeleteket vágott, ami se gusztusos nem volt, se gazdaságos, hiszen egy szendvicsbe sokszor 1-2 centiméter vastagságú szalámi került.
Szerencsére a technika fejlődésével a háztartási gépek is jelentős fejlődésen mentek át, s ma már korszerű szeletelőgépekkel szelik fel nekünk a boltban a kiválasztott felvágottat. Mennyivel gusztusosabb és takarékosabb megoldás. Ráadásul gyorsabb. Egy boltban nem tehetik meg ma már, hogy hosszú percekig várakoztassák a vevőt, míg felszelik a kért szalámit.
Mi mindenre jó egy szeletelőgép?
Ahogy fentebb már szó esett róla, a boltokban ezzel szeletelik a szalámit. Ezen kívül a sajtokat is lehet vele szeletelni, hisz ez a finom csemege is úgy az igazi és mutatós, ha egyenletes, szép, vékony szeletekre van szelve. Viszonylag ritkább , de egyre több helyen van lehetőség a kenyér felszelésére is, ehhez külön szeletelőgép áll rendelkezésre a boltokban. A csomagolt szeletelt kenyeret sokan nem szeretik, hiszen ki tudja mióta áll ott a zacskóban, a finom, friss kenyeret pedig elég nehéz késsel szépen szeletelni. Így hát kifejezetten hasznos olyan boltban, vagy pékségben vásárolni, ahol a frissen vásárolt kenyerünket fel is szelik géppel. Nem csak a kenyerünket kérhetjük ma már szeletelve a jobb áruházakban, és sütödékben, hanem akár a kalácsot is felszelik nekünk, így otthon csak némi vajat és egy kis gyümölcslekvárt kell rátenni, s máris kész az íncsiklandozó reggeli, vagy uzsonna.
Hol használható ez a hasznos kis szerkezet?
A boltok hús, csemege és pék részlegén kívül a vendéglátásban is szükség van a szeletelő masinára, hiszen az éttermek svédasztalaira nem tehetnek akármilyen felvágottat, sajtot és kenyeret, így egy nagyüzemi konyhán nélkülözhetetlen ez a kisgép. De iskolák, szociálisotthonok, kórházak konyháin is épp olyan fontos, hogy megtalálható legyen a szeletelésre alkalmas berendezés.
Természetesen otthon, a kis háztartásokban is jó lenne egy ilyen gép, hiszen a házi tálalásnál is fontos, hogy gusztusos legyen a szendvicsen a sonka, kolbász, sajt, egyéb finomságok, de azért a napi 10-20-30 deka szalámiért csak kevesen ruháznak be egy ilyen szerkezetre. Ahol azonban több generáció él együtt, esetleg van 3-4-5 gyerek is pluszban, ott már meggondolandó, hogy a reggeli csomagolásnál mennyit számít, ha a száraz szalámit szépen, nem trancsírozva és gazdaságosan, ízlésesen tudjuk felszelni. Ráadásul gyorsabban el is készül az uzsonnacsomagolás ez esetben.
Aki megteheti, hogy beruházzon egy szeletelőgépre, mindenképpen nézzen körül a gasztronagyker.hu oldalon mivel ott a nagyipari gépek mellett található olyan szeletelő is, ami a kisebb háztartási igények kielégítésére megfelel. Az ott kapható modellek mindegyike könnyen szétszedhető, jól tisztítható, és természetesen rozsdamentes anyagból készült. Könnyen lehet velük dolgozni, de természetesen arra vigyázni kell, hogy a kezünk épsége ne szenvedjen csorbát, akár otthon a saját háztartásunkban, akár egy konyha dolgozójaként használjuk ezt a hasznos háztartási gépet.