Mi alapján térnek be a vendégek egy étterembe?
Étteremtulajdonosként tudjuk, hogy igen nagy kihívás elérni, hogy az emberek minket válasszanak, amikor megéheznek. Elsőre legalábbis biztosan, hiszen nincs rólunk tapasztalatuk. Mi befolyásolja őket a döntésben és hogyan érhetjük el, hogy az egyik kedvenc törzshelyükké váljunk?
Legyünk jelen online
A vendégek jelentős része szívesen fogadja meg a közeli ismerősei, barátai ajánlását. De nem csak közvetetten csalogathatjuk be őket az éttermünkbe. Nagyon sokan online keresnek az elképzeléseiknek megfelelő helyet, ezért mindenképpen érdemes jelen lenni az interneten – illetve annak minél több szegletében.
A Google, illetve a Facebook alapvető ebből a szempontból. Nemcsak az ide feltöltött képek, hanem az értékelések miatt is, mert azok a helyek valószínűleg kevésbé lesznek látogatottak, amelyekről sok a negatív kritika. Innen egy kattintással el lehet látogatni a weboldalra, ahol a jó tartalmakkal kelthetjük fel a kíváncsiságot.
Apróságokkal alakíthatunk ki pozitív benyomást
Ha sikerült becsalogatnunk őket, akkor az érkezéstől a távozás pillanatáig nagyon sok aprósággal biztosíthatjuk, hogy elégedettek legyenek. Az ételek minősége és megjelenése természetesen alapvető, de ezek mellett vannak olyan tényezők, amelyekre először lehet, hogy nem is gondolunk.
Meghatározó a fogadtatás: milyen illatok terjengnek a levegőben és a belépést követően van-e valaki, aki a vendégeket elkíséri az asztalhoz. Ezt követően pedig a pincér megvárja-e hogy kényelmesen elhelyezkedjenek, mielőtt átnyújtja az étlapot. Itt megállnánk egy pillanatra, ugyanis a menü megjelenése ugyancsak sarkalatos kérdés. Fontos a grafikai megjelenése, ezen kívül a választást segíthetjük az egyes fogások mellett elhelyezett képekkel.
Nem csak az ételek, a terítő megjelenése is számít
A rendelés felvétele után – de lehet, hogy már előtte – a vendégek szeme akaratlanul is végigsiklik az abroszon. Illúzióromboló, ha ez foltos vagy helyenként morzsás. Nem alapelvárás ugyan, de magas színvonalat tükröz, ha a fogások meleg tényáron kerülnek felszolgálásra – természetesen a hideg desszertek kivételt képeznek ez alól.
A fogások minősége mellett természetesen a mennyiségükre is figyelni kell. Nem arról van szó, hogy szinte lefolyjon az étel a tányérról, viszont senki nem akar éhesen távozni. Ne feledkezzünk meg a mosdóról sem, mert ha ez koszos, akkor egész étteremről negatív összkép alakulhat ki – könnyen lehet, hogy a helyet higiéniai szempontból kifogásolhatónak, igénytelennek ítélik meg.
A választás tehát igen komplex és sok részletből áll össze, de ha a felsoroltak nagy részére odafigyelünk, gyorsan elterjedhet a jó hírünk.