KAPCSOLAT          AJÁNLATKÉRÉS

Blog

8 ok, amiért imádjuk a serpenyőt

2019.05.28 13:56

A serpenyő minden háztartásban, illetve természetesen a vendéglátásban is alapdarab. Nehezen elképzelhető nélküle a vendégek kiszolgálása, hiszen van néhány olyan étel, ami kizárólag serpenyőben süthető tökéletesen. E heti bejegyzésükben összegyűjtöttünk Nektek néhány érvet, ami miatt igazán szeretünk serpenyőben sütni.

  1. Gyors

Egy nagyüzemi konyhában fontos, hogy egy-egy étel elkészítésével mennyi időt kell eltöltenünk. Serpenyőben (az intenzív hőhatásnak köszönhetően) gyorsan elkészíthetjük az adott ételt. Sőt! Kutatások bebizonyították, hogy minél többször forgatjuk meg a húst, annál hamarabb elkészül.

  1. Nincs szükség zsiradékra

Ha modern serpenyőt választunk, akkor nem minden esetben van szükségünk hozzáadott olajra, vagy zsírra a sütéshez, így egyrészt könnyebb, egészségesebb ételeket készíthetünk, másrészt az éppen diétázó vendégeket is gond nélkül kiszolgálhatjuk.

  1. Főúri luxus

Régebbi feljegyzések szerint a rézből készült serpenyőt már elődeink is előszeretettel alkalmazták a főúri konyhában.

  1. Többféle kapható

Ha serpenyőt vásárolunk, számos különböző szempont alapján van lehetőségünk kiválasztani a számunkra legideálisabbat. Nagyon sokféle serpenyő kapható; más-más alapanyagokból (öntött vas, alumínium, réz, rozsdamentes acél, vagy úgynevezett szendvics-szerkezetű), emellett különbözik a falvastagságuk és a méretük (ne válasszunk túl kicsit, mert abban inkább párolódik, mint pirulódik az étel).

  1. Könnyen tisztítható

Ha valamilyen okból egyszer-egyszer odaégetjük is az ételt (sajnos időnként a legjobbakkal is megesik), akkor sem kell aggódnunk, hiszen semleges mosogatószerrel, vagy akár mosogatógépben mosva pillanatok alatt tisztává varázsolhatjuk a serpenyőt.

  1. Kedvenceink

A serpenyőben mindannyiunk kedvenc ételei készíthetőek el: a bécsi szelet, a bundás kenyér, a palacsinta, a rántotta, a tükörtojás, vagy épp különféle rántott zöldségek mind-mind serpenyőben készülnek.

  1. Indukciós lap-barát

Vannak olyan serpenyők, amelyek akár indukciós lapon is használhatóak, ami komoly segítséget jelenthet egy nagyüzemi konyhában, ha hirtelen megtelik az étterem…

  1. Gasztrokulti

A serpenyőt nem csupán mi kedveljük; a világ számos országában örömmel használják. Kínában és Délkelet-Ázsiában egy speciális fajtája látott napvilágot, ami nem más, mint a wok. Ez egy nagyobb, öblösebb típusú serpenyő, amiben zöldségeket és rizst készítenek.

Kedvet kaptál, hogy beszerezz egy új serpenyőt? Látogass el weboldalunkra, ahol több különböző, kiváló minőségű, praktikus, ergonomikusan kialakított serpenyő közül választhatsz. Rendeld meg bátran, bármelyiket, hiszen mindegyikre Törés garanciát vállalunk!